Újabb rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Fidesz a szegedi parkoló ügyben

A Fidesz elkötelezett amellett, hogy kiderüljön az igazság a szegedi parkolóügyben, ezért újabb rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik – jelentette ki a párt helyi elnöke hétfőn a Tisza-parti városban.

Bartók Csaba sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a Gyulai Törvényszék másodfokon hűtlen kezelésben bűnösnek mondta ki Botka László közvetlen munkatársait, a korábbi alpolgármestert, főjegyzőt, valamint a polgármesteri kabinet vezetőjét azért, mert olyanoknak osztogattak parkolóbérleteket, akiknek semmilyen jogosultságuk nem volt erre.
A Fidesz azért kezdeményezte hétfőre rendkívüli közgyűlés összehívását, hogy a „VIP-parkolóügyben” vizsgálóbizottság alakuljon. A közgyűlés azonban a baloldali képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt – közölte a politikus.

A másodfokú ítélet indoklása során elhangzott, azt lehet feltétezni, hogy a parkolóügynek vannak még érintettjei – mondta Bartók Csaba, hangsúlyozva, a szegedieknek joguk van tudni, még kik lehetnek ezek az emberek a városházán.

Az elkövetett bűncselekményeknek valós következményei kell hogy legyenek – szögezte le a politikus, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy az érintettek közül ketten még jelenleg is a városházán dolgoznak.

Bartók Csaba úgy fogalmazott, annak ellenére, hogy Botka László a ciklus kezdetén párbeszédet, konstruktivitást ígért, semmibe veszi a közgyűlésben a több tízezer szegedit képviselő fideszes politikusok kérdéseit, felvetéseit.

A Gyulai Törvényszék másodfokon 1,35 és 2,5 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta január 10-én az ingyenes szegedi parkolóbérletek ügyében indult perben a vádlottakat, a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetői, a város egykori címzetes főjegyzőt, a korábbi alpolgármestert, valamint Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester kabinetfőnökét.

A törvényszék megállapította, hogy a vádlottak 2010 és 2012 között ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Olyanok is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal.

A 2008-ban és 2009-ben kiosztott bérletek ügyében indult eljárást elévülés miatt megszüntette a bíróság. E döntés ellen az ügyész és a védelem is fellebbezést jelentett be, a bűnösség megállapítását és súlyosabb büntetés kiszabását, illetve bűncselekmény hiányában történő felmentést kérve.

Nyitókép: Unsplash.